Hír: : 2010-es találkozók
(Kategória: Általános)
Küldte: MSMacska
2010 január 05 kedd - 11:22:51

Kedves Leányok!

Egy kis közvéleménykutatást szeretnék tartani az idei talikról. Kinek mi a véleménye, hogy csináljuk?
Én azt gondolom, hogy sajnos elég kevés az országban az az összeszokott csapat, ahová a helybéliek megismerése végett érdemes lemenni. Nem mondom, hogy kár akár 1-2 ember megismerése is, de tény, hogy több száz km-t utazni 3 résztvevőért elég lehangoló. Szerintem (de cáfoljatok meg nyugodtan) Szegeden és Gyulán volt eddig nagy élményt jelentő tali, ahol sokan voltunk, illetve a ceglédberceli is jó szokott lenni, bár az kicsit más . Én ezekre a helyszínekre a jövőben is szívesen elmegyek majd, ha megtehetem. (Természetesen sok remek tali volt már ezeken kívül is, de azóta több helyen vagy feloszlott a csapat, vagy elszállt az érdeklődés.)



Ami az ország többi városát illeti, oda is jó lenne elmenni, de azt hiszem, annak inkább kirándulás jellege lenne. Itt az a kérdés, hányan és milyen rendszerességgel engedhetnek meg maguknak egy ilyen kiadást, vagyis van-e értelme, vagy a "szokásos" 8-10 fő venne csak részt. Persze én is tudom, hogy ennyire előre nehéz ilyesmit tervezni.
Szóval csak kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok? Lesz-e előre láthatólag (mindentől függetlenül) valahol idén keresztszemes tali?


Ezen hír származási helye: Keresztszemes Társaság.
( http://xszemes.hu/news.php?extend.392 )


Oldal létrehozási idő: 0.0332 másodperc, 0.0027 lekérdezési idő.